A jó házasság négy alapra épül. Nem is gondolnád, hogy mennyire egyszerű, de fontos dolgok!
1. Társra találás
Az igaz szerelemben, igazi társra találunk, mely megoldja az ember ősproblémáját, a magányt és elszigeteltséget.
A szerelem mindig szükségérzettel kezdődik, amely nem más, mint a kiegészítőtárs utáni vágyakozás. A valódi szerelemben, amikor megleljük társunkat. ez az egyetemes hiányérzetünk elégíttetik ki.
Azért hangsúlyozom, hogy a valódi szerelemben, mert a „nem valódiban” nem.
La Rochefoucauld egyik szép gondolata így hangzik:
“Szerelem csak egyféle van, de másolata ezerféle”.
A szerelemnek hitt másolatokban az ember ugyanolyan társtalan és magányos marad, mintha egyedül lenne, sőt sokszor még az egyedüllét állapotánál is rosszabb a helyzet. Az ilyen kapcsolatban az emberek sokszor játszanak szerepet egymás előtt, környezetük előtt, s van hogy önmaguk előtt is. (Ezáltal a szerelem – ami ember és ember között a legboldogabb kellene legyen – a legfájdalmasabb tévedéssé lesz.)
A valódi szerelemben viszont igazi társra találunk a másik személyében.
Szépen fogalmazza meg ezt az állapotot Grillparzer amikor ezt mondja: “Téged kerestelek és magamra találtam”
Valóban így igaz. Az ember, szerelmében mintha önmagát találná meg, más szóval olyan társra lel, aki úgy érti őt, mint ő saját magát.
A társra találás két szempontból valósul meg:
– kiegészítőtárs
– és segítőtárs
vonatkozásában.
A nő és a férfi egymást segítve tud teljességgel kibontakozni.
Mind a nő és mind a férfi teljességgel egyenrangú és egyformán értékes ember. Mégis, értékük teljessége lelki „egymásbanvalóságukban” teljesedik ki. A két nem egymásból plusz értékeket hoz felszínre, amelyek külön-külön nem léteznek. Ilyen értékek pl. a család, a gyermekek, az otthon melege stb. Ennek megteremtéséhez valóban segítő és kiegészítőtársra van szükség. Ehhez teremt alapot a jó házasság. Az első szempont tehát a társra találás.
2. A legfontosabb szövetség
A második szempont, az un. legfontosabb, vagy legszorosabb szövetség szempontja.
Amikor egy ember megszületik, édesanyja a legfontosabb számára. Ahogy növekszik, (pár hónaposan már) édesapja is fontossá válik, majd a felnőtté válásig ők (szüleik), a legfontosabbak számára.
Ők adják a táplálékot, ők nevelik, ők elégítik ki testi, lelki és szellemi szükségleteit.
A felnőtté válásig (és azon is túl) sok személy, dolog, tárgy és közeg veszi körül a felnövekvőt.
Amikor hősünk megtalálja a “Nagy Ő”-t, és társával együtt kölcsönösen úgy döntenek, hogy életük párjául választják a másikat, ez a döntés a korábbi kötelékek elhagyását jelenti.
Nem a teljes felszámolásra gondolok, hanem arra, hogy a legfontosabb kötelék ezután már nem a gyermek-szülő kapocs, hanem a párkapcsolatot összekötő kapocs.
Gyermekként, s ifjúként (ideális esetben) a szülőkkel való kapcsolat volt a legfontosabb.
Ez most megszűnik. Ez nem azt jelenti, hogy cserben hagyják szüleiket, hanem azt, hogy egy új és mindennél erősebb szövetség kezdődik köztük, amelybe senki más nem léphet be rajtuk kívül. A jó házasság legfontosabb szempontja tehát elhagyással indul. A fiataloknak el kell tudniuk hagyni a szülőkkel fenntartott “legfontosabb” köteléket, mert helyette egy új és erősebb született.
Talán azt kérded most: Erősebb?
Azt mondom: igen, erősebb! Mert a legideálisabb szülő-gyermek kapcsolat sem lehet olyan mély, mint a jó házasság. Egy jó szülő-gyermek kapcsolatban lehet komoly szellemi és lelki egyetértés, de testi nem lehet. A házasságban viszont lehet jó szellemi lelki kapcsolat (sőt talán még mélyebb is, mert vannak olyan intimitások, melyet az ember párjával gördülékeny természetességgel meg tud beszélni, míg a szüleivel nem) s emellett ott van a testi régió, a teljes testi-lelki feloldódás és odaadás a nemi területen. Már ebből is látszik, hogy az ideális párkapcsolat három kapoccsal van összekapcsolva, míg a szülői-gyermeki kötelék maximum kettővel lehet.
De emellett még ott van az idő tényezője is. Normális esetben (még ha fájó is, de így van) szüleink előbb elhunynak, mint házastársunk, így nem szüleinkkel, hanem házastársunkkal maradunk egy szeretetközösségben. Ha nem lehetnek gyermekeink (mert ilyen is megtörténhet) akkor megint csak párunk az, akivel kettesben maradunk egy szeretetközösségben.
Ha gyermekeink születnek és megnőnek, ők is kirepülnek, ők is családot alapítanak, és megint csak házastársunkkal kettesben maradunk egy szeretetközösségben.
Végül egy harmadik szempontot is figyelembe kell vennünk, s ez az élet továbbadása. Amikor “elhagyjuk” a szüleinkkel való legfontosabb köteléket, azért tesszük, hogy egy új családot alapítsunk, utódokat teremtsünk. Ezzel szüleink életét, génjeit, tulajdonságait tovább örökítjük utódainkban. Ez az élet egyik legszebb alkotása, amikor az élet, életet teremt. Ebben megint csak házastársunk “egy velünk”, és nem a szüleink.
S amikor gyermekeink kirepülnek, ők is megteremtik saját utódaikat, így biztosítva az élet tovább adását. Nem véletlenül és nem ok nélkül szakadnak el tőlünk, s mi sem véletlenül szakadtunk el szüleinktől, hanem az élet érdekében. (Erről szóltam az előző részben.)
Röviden: a házasság a legszorosabb és legmélyebb szeretetkapcsolat ember és ember között, ami egy olyan szövetség, mely az addigiak elhagyásával és felszámolásával indul. Ez tehát nem azt jelenti, hogy cserben hagyjuk szüleinket, vagy barátainkat, hanem azt, hogy sorrend csere történik a szívünkben. Eddig talán ők, de ezután szerelmünk, házastársunk válik legfontosabbá számunkra.
Mindezt tudva, mily szomorú, amikor a férj vagy a feleség nem tud elszakadni pl. az édesanyjától. Vagy az is, ha a szülők folyton beleszólnak az ifjú pár életébe, s ezzel állandóan átlépik a legszentebb határokat, ahova nem léphet be senki.
Az is komoly hiba, amikor a férj, vagy a feleség kipletykálja párját a barátnőinek, vagy a barátainak. Ezek az esetekben mind-mind ennek a legszorosabb szövetségnek az elárulásai.
Akárcsak az, amikor valaki egy barátot, egy hobbyt, egy időtöltést, egy szórakozásfajtát, egy iskolát, egy munkahelyet, a karriert, vagy bármit fontosabbnak tart élete párjánál. De sőt, ha a szüleit, vagy a gyermekeit fontosabbnak tartja, az is!
Hányszor megtörténik, hogy (pl.) a férj hasonlítgatja feleségét az anyukájához, s ezt meg azt kritizál benne. De az is mélyen elszomorító amikor egy nő jobban szereti gyermekeit mint férjét, magának mondogatván, hogy “de hát én ANYA vagyok!”. Ezek a nők és ezek a férfiak azt felejtik el, hogy a legszorosabb kötelék nem a gyermek-szülő viszony, hanem a házasság. (Lásd a fenti okokat)
Ahol tehát ilyen hibák vannak jelen, ott ez a második szempont – a legszorosabb szövetség szempontja – nincs meg, így jó házasságról sem beszélhetünk. Szépen mondotta Vikár: “A szerelem két ember műalkotása” Csakhogy nem mindenki képes erre a remekműre!
A jó házasság második szempontja, minden házasságban a legfontosabb alap kellene legyen, amikor felei mindent és mindenkit képesek házasságuk mögé sorolni. Ha kell a szülői házat, a munkát, a karriert, a barátokat a hobbyt és bármit, csakhogy ezt a legfontosabb szövetséget létrehozzák és fenntartsák.
(Ugyanakkor fontos a megfelelő egyensúly, hiszen a házasság célja nem lehet az önző boldogság, hanem “kifelé cselekvő” céllal kell rendelkezzen; de erről majd egy másik részben szólok.)
3. Ragaszkodás
Az előző pontban azt részleteztem, hogy a jó házasság elhagyással indul, amikor az ember elhagy mindent és mindenkit aki fontosabb lenne számára szerelménél.
Egy fontos igazság viszont az, hogy semmi értelme sincs az elhagyásnak, ha az ember nincs felkészülve egy életen át tartó ragaszkodásra.
A társra találást és a legszorosabb szövetségkötést a ragaszkodás kell kövesse és elmélyítse.
A ragaszkodás több mint a hűség. Nem csak egyszerűen annyit jelent, hogy az ember hű a másikhoz, hanem azt is, ragaszkodik, vágyakozik, igényeli a másik társaságát, közelségét. Érdekli véleménye, gondolatai, érzései.
A ragaszkodás intenzívebben fejezi ki azt, hogy “soha el nem hagylak”, mint a hűség, hiszen a hűség tisztán morális tényező, míg a ragaszkodás a morális tényezőn túl érzelmi is.
4.”Egy testté levés”
A szerelmespár miután lélekben összeforrt – értelmi, érzelmi oldalaik egymásba simultak -, testük is egymásba forrnak. Az “egy testté levés” bibliai fogalom, és a szexualitásra utal. Az olyan szerelmi együttlétre, ami a lélek egybeforrása után jön létre.
A szerelemnek ez a területe a legmélyebb és legbensőségesebb, de csak akkor valósul meg, ha nem hiányoznak az előfeltételei és nem cserélődik fel a sorrend.
Valamennyi eddig megemlített szempont előfeltétele, és valamennyi megelőzi a sorrendben. Ha ugyanis valaki nem a “Nagy Ő”-t találta meg, ha a szerelmespár tagjai nem tudnak mindent elhagyni a másikért és olyan szövetséget kötni ami a legszorosabb ember és ember között, hogyan tudnának ragaszkodni egymáshoz?
Amennyiben így áll a dolog, a szexualitásban sem fogják átélni és megtapasztalni azt a mélységet, ami benne rejlik.
Talán ez az egyik fő oka, hogy miért van ennyi kudarc a szerelem és a házasság terén!
A közfelfogás ma felcseréli a sorrendet és egyáltalán nem veszi figyelembe a “hozzá illés” szempontjait. A partnerek még alig ismerik egymást, s már megtörténik az “egy testté levés”. Még se ragaszkodás, se a “másikért mindent elhagyni tudás” nincsen, amikor már szexuálisan eggyé lesznek. Ha viszont hiányoznak az előfeltételek, honnan tudnák, hogy egymáshoz illenek-e? Honnan tudnák, hogy képesek-e ragaszkodni egymáshoz, hogy akarnak-e ilyen szoros szövetségben élni?
Sehonnan!
A szexualitás után jönnek a bajok:
– vagy a kudarc, mert mindketten önzően a saját kielégülésüket keresték, s mivel ez csalódáshoz vezetett (elmaradt a beteljesülés) kudarcként kerül élményeikbe az, aminek a legdrágábbnak kellene lennie,
– vagy ha sikeres volt az együttlét, a vágyakozást összekeverik az igaz szerelemmel, a másolatot a valódival. Később amikor kijönnek a bajok, rájönnek, hogy nem egymáshoz illő felek, sőt egyáltalán nem ragaszkodnak egymáshoz. A kapcsolat széthullik. Idővel jön egy másik kapcsolat, majd egy újabb és egy újabb. Ez lelki elsivárosodáshoz vezet.
Ezért (a saját érdekünkben) nem szabad felcserélni a sorrendet, mely a következő:
- Megismerés, vajon illik-e hozzám az illető szellemileg, lelkileg? Erotikus vonzalmat érzünk-e egymás iránt? Morálisan vonzó-e a másik jelleme? A “Nagy Ő”-re találtam-e benne?
- Képesek vagyunk-e a másikért mindent és mindenkit elhagyni, hogy “két ember műalkotása” legyünk, mint akik a legszorosabb szeretetközösségben élnek majd hátralevő életükben?
- Tudunk-e ragaszkodni a másik emberhez egy egész életen át?
Ha minden kérdésre igennel felelünk, csak akkor szabad a testi kapcsolatra térni.
Ilyenkor már nem érzi idegennek magát az ember a másik karjaiban. Ilyenkor már a legdrágább és legszentebb állapot a szexualitás, amikor felei valóban nem kettő hanem egy testté válnak az együttlétkor. Ha ez a sorrend felcserélődik, vagy elemei hiányoznak, “csak holttestek ölelkeznek”, ahogy Bhatrihari mondta.
Fontos tanácsok a jó házasság megkötéséhez.
1. Önállóság
– Az képes a házasságra, aki értelmi, érzelmi és anyagi szempontból önállóvá és éretté vált egy új család megteremtésére. Képes mindent és mindenkit a házasság prioritása alá helyezni.
2. Ragaszkodás
– Kialakult benne a ragaszkodás, amely nem tűri el, hogy a kapcsolat ne örökre szóljon.
3. A hozzá illés kritériumainak megfelel
– hasonló az érdeklődési területük, és nem különbözik a világnézetük!
– lelkileg hasonló a beállítottságuk
– erotikus vonzalmat éreznek egymás iránt
– morálisan hasonló szinten vannak.
4. Kölcsönösen tudatában vannak a másik gyengéivel, hibáival, ezek nem érintik az összeillés kritériumait (!), ezekkel együtt vállalják és szeretik egymást, és kölcsönösen segítik a gyengeségekben megerősíteni a másikat és hibáiból megtisztulni. Jól mérték fel a helyzetet, ami azt jelenti, hogy a segítséghez megvan az erejük, az elhatározásuk és a tehetségük(képességünk) is!
Végül néhány tiltó tanács:
Tilos részvétből, menekülésből vagy bizonytalanságból házasodni!
Tilos megházasodni azért, mert
– megszánjuk az illetőt aki szerelmével ostromol minket
– megsajnáljuk, mert testileg, vagy lelkileg vagy szellemileg sérült, és úgy gondoljuk, így tesszük boldoggá a fogyatékos embert!
De ugyanígy menekülésből is tilos házasodni! (Ha például egy ifjú lány, vagy fiatalember azért házasodna meg, hogy ezzel elmeneküljön a rossz családi légkörből, amiben otthon él.)
Tilos összeházasodni azért, hogy így oldjuk meg a lakáshelyzetünket, az anyagi szükségletünket, a gyerekünknek anyát vagy apát találjunk, és még sorolhatnám. Ez mind-mind érdekházasság, ami a korábbiak ismeretében tilos, mert ez, az igaz szerelem megtaposása.
Végül tilos megházasodni akkor és addig, amíg bizonytalannak érezzük magunkat döntésünkben! Ha kell, a házasságkötő teremből, vagy a templomból kell visszafordulni, de tilos bizonytalansággal szívünkben házasodni!
Tudom, hogy sok mindent kell átgondolni, mérlegelni egy házasságkötés előtt, de ezeket muszáj végig gondolni, hiszen a saját életünk és boldogságunk múlik ezen!
S végül egy nagyon egyszerű bölcsesség:
Jobb egyedül maradni, mint rossz házasságban élni!
Nem csak azért jobb, mert itt is, ott is magányos az ember, de az egyedüllétben legalább nem kell eljátszania azt a szerepet, hogy nem az, hanem azért is, mert szabad, és bármikor lehetősége van az igaz szerelem megtalálására, s a jó házasság megkötésére…
